2018. szeptember 29., szombat

Eltűntem, középiskola, meg mi egymás...

Sziasztok!
Hú, de régen jártam már itt. Emlékszik még rám egyáltalán valaki? A mai bejegyzésben egy kicsit mesélek a napjaimról, hogy hova tűntem, hogy mi lesz a bloggal, és hasonlók.
Jó olvasást!


Az eltűnésemnek több oka is volt a nyáron, elsősorban az, hogy nem volt ötletem, másodsorban pedig az, hogy amennyi időt csak tudtam, próbáltam a barátaimmal lenni. Ami össze is jött, és eddigi életem legjobb nyarán vagyok túl, amiben rengeteg minden volt, és mégis semmi.

Ezt bővebben nem ecsetelném, mert nem hiszem, hogy a barátaim nagyon örülnének, hogy elmesélném a "mersz vagy mersz" játékainkban történt dolgokat, de nagyon jól éreztem magam. Igaz, egész nyáron gyomorgörccsel ültem órákon át, amikor csak eszembe jutott a gólyatábor és maga a tudat, hogy hú, hát én új iskolába megyek.

Nos, a gólyatábor szuper volt, erről majd szeretnék egy külön bejegyzést írni az őszi szünetben, mert előreláthatóan akkor lesz időm azt a bejegyzést megírni, de érdemes lesz elolvasni, hiszen rengeteg minden feltűnt nekem így gólyatábor során.

Aztán elkezdődött a suli. Nagyon örülnék, ha írhatnám azt, hogy kellemeset csalódtam de nem. Sajnos vagy nem sajnos első héten ráébredtem, hogy ez nem az én iskolám, nem az én szakom, és az elkövetkező 4 év kész katasztrófa lesz.

Első héten minden nap bőgve jöttem haza, nem tudtam mit kezdeni magammal, és csak azon imádkoztam, hogy ez csak egy rossz álom, és igazából mindjárt felkelek és mehetek a régi sulimba. Mostanra ez az érzés annyiban változott, hogy a sírokból átváltottam a telibe szarom érzelem világig. Tudom nem jó, és még így is viszonylag jól teljesítek (eddig) szóval nagy bajok nem lesznek, de ez nem az én világom.

Ha esetleg, egy idén nyolcadikos olvassa ezt a bejegyzést, csak két dolgot tudok tanácsolni. Az egyik az, hogy nézz utána, hogy melyik suliban mit és hogy lehet tanulni, járj el nyílt napokra, és legyél minél tájékozottabb.

A másik, és bár én se hittem el ezt a hatalmas közhelyt, hogy a SZÍVEDRE HALLGASS! Tényleg...Mert én is egy másik szakra akartam menni, és látom, hogy az egy milyen jó osztályközösség, mennyivel jobb dolgokat tanulnak, de helyette itt rohadok egy rossz osztályközösségben, és azon a szakon, amit nem szeretek.

Ettől függetlenül, remélem nektek jól telt az elmúlt időszak, és igyekszem minél többször életjelet adni magamról, noha ez nem hiszem, hogy olyan gyakran fog előfordulni, mint az elmúlt évben.
Puszi, és kitartást mindenkinek!
Rowena

8 megjegyzés:

  1. Szia! ^^ Örülök, hogy visszatértél. Régebben nem voltam aktív a blogodon, de szerettem / szeretem a bejegyzéseidet. Ami pedig a sulis dolgot illeti, én teljesen megértem, amit érzel. A mi osztályközösségünk sem valami jó. Úgy értem, a többiek jól elvannak egymással, de én valahogy nem illek oda. Igaz, hogy már 11. osztályos vagyok, ezért (szerencsére) nincs sok hátra. xD Neked azt tudom javasolni, hogy valahogy próbálj meg közeledni a többiek felé. Tudom, könnyű mondani... De utólag belátom, hogy annak idején nekem sem kellett volna annyira zárkózottnak lennem. :"D

    Mindenesetre sok sikert kívánok a blogoláshoz és a sulihoz is! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a biztatást és a jó tanácsokat. Igazából beszélgetek velük, meg elvagyok, de alapból nem érzem közéjük valónak magam.
      Puszi: Rowena

      Törlés
  2. Ahj te lány, hiányzott az irományod!😃❤️ Egyébként pacsi! Nekem sem a legjobb a benyomásom az új suliról, de már rossznak se mondanám.
    Kitartást, és hallgass Máté Péterre! 😃 Tudod, hinnünk kell a rosszban, mert csak jót hozhat nekünk. Végül úgy is jó lesz. 😃

    VálaszTörlés
  3. Óh, én az egyetemmel vagyok így, negyedik éve szívok a BTK-n és érzem, hogy életem napjai feleslegesen telnek, olyan órarenddel, hogy még melózni se tudok mellette. De hát ez van, utóleg leszünk mindig okosabbak, és hidd el, van ahol még rosszabb, csak nyilván a te helyzetedbe látsz bele a legjobban. De majd túléled és büszke leszel magadra! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, túlélem, meg ez nem világrengető probléma, csak a sok újdonság miatt, nagyon nem találom a helyem.
      Kitartást! :)
      Puszi: Rowena

      Törlés

Apró-pókok