2017. szeptember 21., csütörtök

2017-es nyár kedvenc fotói

Sziasztok!
A mai bejegyzésben az idei nyáron készült kedvenc képeimet szeretném nektek megmutatni, ugyanis noha nem voltam sok helyen, készítettem pár szerintem igen jó fotót, és ezeket szeretném most nektek megmutatni.
Minden évszakra szeretnék egy ilyen bejegyzést tenni, hogy egy kicsit jobban belessetek a hétköznapjaimba is.
Remélem tetszik az ötlet!




Az első kép a suli utolsó napján készült a barátnőimmel, amikor mindenki körülöttünk sportvetélkedőzött, mi meg lefeküdtünk a padlóra. (Én vagyok a BVB pólós.)


Amikor lementünk a mamáékkal Gyulára, akkor elmentem a városba sétálni, és találtam egy ilyet. A poén az egészbe, hogy mikor másnap elmentem ugyan azon az úton sétálni, nem találtam meg.


Ez a kép már kint van a blogon, de egyszerűen imádom. Ez a volt legjobb barátnőmnél készült, és eléggé sok érzelem volt akkor bennem, ugyanis ennek a kép készítése közben voltunk utoljára jóba.


Mikor Rowena elmegy egyedül sétálni, és nem tud mit kezdeni magával, ezért elkezdi fotózni a semmit. 


Aki ismer az tudja, hogy imádok sétálni, ilyenkor kikapcsolok. Viszont nyáron a nagy melegbe csak sötétedéskor tudtam elindulni. Így készült pár ilyen kép.


Séta előtt készült naplementés kép. No comment. (Remélem a képen szereplő biciklis nem jelent föl személyi jogok sértése miatt.)


Egy Balatonnál töltött héten készült kép. Imádtam.


Igen, kellett a kövekről egy drámai kép. Itt ültem a parton és gondolkodtam az élet nagy dolgain, átértékeltem sok mindent magamban, és jót tett az a pár óra, amit ott a parton üldögélve töltöttem.


És a kedvenc képem a nyárról.

Nektek melyik kép tetszett a legjobban?

6 megjegyzés:

  1. Az utolsó gyönyörű! De a többi is jó lett. ;) Ilyenkor elkezd hiányozni a nyár... Jó cikk lett. :)
    Puszi: V. B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is az utolsó a favorite. Nekem egyfolytában hiányzik...
      Köszönöm!

      Puszi: Rowena

      Törlés
  2. Szia!
    Nekem személy szerint a köves a kedvencem, de te tudod :P
    Biztos annak valami olyan története van, amivel sokkal jobbá teszi számodra a képet :D
    Egyébként, jó tanácsként, az első képek színesben jobban mutatnának, nem tudom, eredetileg így fotóztad, vagy csak átraktad otthon, de így olyan, mintha rossz lett volna :/
    Na de te tudod <3

    Xoxo,
    Vicky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A köves, bár csak egy követ ábrázol, sokkal személyesebb gondolatok fűződnek hozzá.
      Alapból így fotóztam a képeket. :)

      Puszi: Rowena

      Törlés
  3. Hm... én eddig miért nem néztem meg ezt a bejegyzést? Szuper képeket lőttél, olyan kis hangulatosak:) Ilyenkor úgy belegondolok, hogy hiányzik a nyár. Egyébként fura, hogy tök egyszerű képelnek tűnnek, de valahol mégis van bennük valami művészi, titokzatos varázs. Szóval, nagyon ügyes vagy, ha gondolod, egy instanévvel is megdobhatsz valamikor;)
    Maja <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pfu, nagyon köszönöm én sose látom valami csodálatosnak a képeimet. Egyszerűek, ellenben van köztük olyan, amik egyszerűen megbűvölnek.

      Instanév: noproblem150

      Puszi: Rowena

      Törlés